Rólunk

Az elmúlt 13 évben lehetőségem volt kipróbálni a webfejlesztés és tervezés széles területeit. Már túl vagyok az útkeresésen, de a tanulást sosem hagyom abba!

Rólam


A kezdetek

Már az egyetem utolsó évei alatt foglalkoztatott a grafikus tervezés mindenféle formája. Így már abban az időben  – 2005-től – is lehetőségem volt kipróbálni magam. Kezdetleges egyoldalas weblapok, mini portfóliók és ezekhez hasonló projektekkel.Azóta  a technika és a szemléletmód is sokat változott, ma már szinte bármit meg lehet valósítani amit csak elképzelünk!

Ami bizonyítottan működik

A nyerő páros? Az ügyfél igényeinek felmérése, és az Ő célközönségének felderítése után lehet az igazi együttműködést elkezdeni. Ez nem egy egyszereplős feladat, komoly marketing szakemberre is szükség van ahhoz, hogy a kívánt eredményt mihamarabb elérjük, lehetőleg kevés találgatással. ( Semmi sem fog elsőre 100% -os hatékonysággal működni, de a jó közelítés hozzáértéssel kiemelkedő eredményeket hoz. )

Egy következő lépcsőfok, ha igazán egyedi megjelenést szeretnénk, nem árt bevonni egy grafikus szakembert is és a weblapot a jelenlegi brand köré felépíteni – vagy ha nincs akkor ezt együtt létrehozni.

Az Út

Egyoldalas weblapok, céges site-okon keresztül a komplex webáruházokig. Mindent ki kellett próbálni, hiszen mindezek újabb és újabb kihívást jelentettek. Mindezekkel párhuzamosan folytak a weboldalak kezeléséhez szükséges rendszerek fejlesztése is, melyeket így már az ügyfél által kezelhető honlappá tudtunk tenni. A webáruházoknál ez akár egy összetett vevő és beszállítókezelő, automatizált rendszerré is összeállt, mely hosszú éveken keresztül szolgálta a tulajdonost.

Mostanában már ismét előtérbe kerülnek az előre megírt keretrendszerekkel felépített honlapok, mert a fejlődésnek hála, eléggé rugalmas az eszköztáruk. Gondolok itt a bootstrap, wordpress, woocommerce, prestashop motorokra például.

3D s nyomtatás, az új trend

Mindig is foglalkoztatott a 3D-s tervezés, melynek alapjait már az egyetemen elsajátítottam. Az igazi előnye a közelmúltban jelentkezett, amikor a 3D-s nyomtatók elérhetőek lettek a hobbi felhasználók számára is.

Miért választanak minket?


Elkészült projekt

Ezer munkaóra

Oklevél

Munkáink közül